A Lovász Irént bemutató szövegek rendre olyan benyomást keltenek, mintha két kiváló, de különböző emberről szólnának: az énekesként csodás szólóalbumokat jegyző előadóművészről, valamint a néprajztudományban akadémiai fokozatot szerző kutatóról. Ez a megközelítés néha talán indokolt, a szerző tanulmánykötete olvastán azonban egészen bizonyosan elhagyható. Lovász Irén tudósként is sokszor épp azoknak a kérdéseknek ered a nyomába, amelyek művészként is foglalkoztatják. Szép példa erre az archeoakusztika új tudományának szentelt kiemelt figyelme, amely a szakrális terek és a kultikus helyek hanghasználatát vizsgálja - de az is, ahogy ezt a kutatási irányt követve saját művészi inspirációhoz is meg tud érkezni: a pécsi székesegyház altemplomában vagy a budapesti Szent István Bazilikában adott koncertjeit is a szakrális kommunikáció elméleti közegében tudja értelmezni. Ahogy a népdalénekes Lovász Irén elsősorban a koncertjein képes átadni a személyiségéből áradó varázslatot, úgy néprajzkutató énje sem szobatudós csupán, hanem a kutatási terepeken mozogva is maradandót tud alkotni. Művészként a gyógyító hangok előadójaként vált legendássá, tudósi karakterét úgyszintén egyfajta gyógyító tulajdonság, a megértő figyelem hatja át. E kötet olvasása közben mi is együtt mozoghatunk vele az általa leírt szellemi pályákon és a Gyimesektől Garam mentéig terjedő izgalmas kutatóútjain. Ez a kötet azoknak ajánlható, akik a magyar népi műveltség, a kulturális antropológia vagy akár az archeoakusztika kérdései iránt leginkább abban a keretben érdeklődnek, amelyet a tudós és a művész Lovász Irén rendkívüli egyénisége együtt, egyszerre jelöl ki - azokat a belső hangokat követve, amelyek benne élnek, de amelyek minket is fellegajtókat nyitogató felismerésekkel ajándékozhatnak meg.